2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Pécs: 5o - 5o
Az ország 19 megyéjében

Botrány a Spidernél – kilépett a mentőcsapatot támogató egyesületből Lehoczki László

Tajthy Ákos | 2023. május 28. - 11:43
Botrány a Spidernél – kilépett a mentőcsapatot támogató egyesületből Lehoczki László

A Spider alapítója szerint a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület tavaly felállt új vezetése nem támogatja a mentést, lezárták a kiképzőpályát, lecserélték a zárakat és a mentéshez, kiképzéshez szükséges eszközöket is elzárták előlük.

Nem támogatja Lehoczki László és a Spider Mentőcsoport munkáját az egyébként éppen erre a célra létrejött Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület új vezetése. Olyannyira nem, hogy már februárban, Törökországban és más forrásból mentett a csapat - ezt maga Lehoczki László, a Spider alapítója jelentette be a közösségi oldalán a pünkösdi hosszú hétvége első napján. Lehoczki ezért május 25-én ki is lépett az egyesületből.

Abból az egyesületből, amelyet nevelt lányom és szakmai utódom, Binda Nikoletta több, mint 5 éven át 2022. július hónapig elnökként vezetett. Ez az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy az általam még 1999. évben alapított SPIDER Mentőcsoportot támogassa a Miskolc Város Önkormányzata által alapított közalapítvánnyal közösen - hangsúlyozta.

Lehoczki részletesen és hosszan indokolja döntését. Mint írja, a tavaly júliusban felállt új vezetés egyáltalán nem támogatja az általa vezetett Spider Mentőcsoport mentési tevékenységét, nem a kitűzött mentési és kutyás célok érdekében újíttatja fel a miskolci önkormányzat által a kutyakiképzésre és mentési gyakorlatokra adományozott kiképzőpályát.

A kiképzőpályát lezárták, a zárakat lecserélték, elzárták tőlem a mentéshez és a kiképzéshez nélkülözhetetlen eszközöket, a terület alkalmatlanná vált a kiképzésre, a mentési gyakorlatok végzésére - tette hozzá.

A Spider vezetője azt mondta, a mentőcsoport képviseletében nevelt lányával az egyesület támogatása nélkül, saját forrásból dolgoztak eredményesen a február 6-án bekövetkezett törökországi földrengés idején a Hatay tartományban. Igaz ez szerinte akkor is, ha az egyesület ennek ellenkezőjét állítja. Hozzátette: szintén a szervezet támogatása nélkül vett részt az elmúlt időszakban több magyarországi mentésben vett részt az általa vezetett mentőcsoport. Ráadásul - hangsúlyozta - a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület eltávolította a nyilvános social media felületeiről a riasztáshoz közzétett elérhetőségeit, hogy akadályozza a munkájukat.

Mindezekre tekintettel: Én, Lehóczki László, mint a Spider Mentőcsoport alapítója és vezetője, egyben Mancs, valamint Hope kutyák gazdája nyilatkozom, hogy a továbbiakban nem járulok hozzá és kifejezetten megtiltom a saját, Mancs, valamint Hope képmásainak bármely Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület általi vagy azzal összefüggő használatát. Nem járulok hozzá továbbá a Lehóczki László nevéhez fűződő mentésnek, kiképzésnek az Egyesület referenciájaként történő felhasználásához. Nem járulok hozzá a Spider Mentőcsoport és az általam, illetve Mancs és Hope által 1999. évtől elért eredményekre történő hivatkozással adomány gyűjtéséhez és pályázati támogatás kéréséhez. A Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesületben a tagságát mentési feladatokat velem együtt végző lányom, Binda Nikoletta is megszüntette. A fentiek alapján a Spider Mentőcsoport és az Egyesület közötti együttműködés ellehetetlenült, a Spider Mentőcsoport vezetőjeként és képviseletében a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesülettől elhatárolódom - írta.

Lehoczki László végül köszöntet mondott a volt tanítványai által Magyarország több területén vezetett mentőcsoportoknak, és azoknak is, akik ezen nehéz időszak alatt kiálltak mellette, támogatták abban, hogy a mentési feladatokat az évtizedek alatt végzett színvonalon, töretlenül tudja csapatommal ellátni és folytatni.

Ugyancsak hálám és köszönetem fejezem ki annak a - önmagát megnevezni nem kívánó - hölgynek, aki a kiképzőpályáról történő kizárásomat követően területet biztosított a kutyakiképzéshez.A történtek ellenére az általam alapított és vezetett Spider Mentőcsoport tovább folytatja megszokott tevékenységét Miskolc város támogatásával a rászorulók és bajbajutottak érdekében! - zárul a közlemény.

Lehoczki Lászlót egyébként idén május 11-én választotta díszpolgárának Miskolc város közgyűlése.

A témával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület email címére is, amennyiben válaszolnak, arról szintén beszámoltunk.

Fotó: Lehoczki László Official