2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Pécs: 10o - 10o
Az ország 19 megyéjében

Hamis cipőket találtak két furgonban

frisshirek.hu | 2023. május 05. - 09:45
Hamis cipőket találtak két furgonban

Csehországba tartó, hamis cipőkkel megrakott furgonkaravánt állítottak meg a pénzügyőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében.

A NAV munkatársai Rajkánál állítottak meg két, egymást követő autót, melyek csomagterében kilencszáz pár ismert márkajelzésű cipő, valamint táskák és kiegészítők lapultak.

A világszerte ismert márkavédjegyeket díszítőelemekkel próbálták elfedni. Az árunak nem voltak kísérőokmányai, és a járművek két vietnámi sofőrje azt állította, hogy egy cseh fuvarozónak dolgoznak, aki a lábbeliket egy ismert budapesti piacon vette meg.

A szakemberek szerint valamennyi termék hamisítvány, amelyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba, a jogsértők pedig tizennégy millió forint vagyoni hátrányt okoztak nekik ezzel.

A két furgont a pénzügyőrök nem engedték tovább, az árut lefoglalták, emellett az elkövetőknek iparjogvédelmi jogok megsértése miatt is felelniük kell – közölte a NAV.

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Illusztrációs fotó: Pixabay