2024.04.16., kedd - Csongor
Pécs: 15o - 15o
Az ország 19 megyéjében

Perez győzött Verstappen előtt a Szaúdi Nagydíjon

frisshirek.hu | 2023. március 19. - 19:38
Perez győzött Verstappen előtt a Szaúdi Nagydíjon

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max Verstappen lett a második. Alonsónak megvan a 100. dobogója!

A 33 éves Péreznek ez az idei első, és pályafutása ötödik futamgyőzelme.

Az összetettben élen álló és a két héttel ezelőtti idénynyitó bahreini futamon győztes Verstappen a 15. pozícióból rajtolva ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője zárt. A 41 éves Alonsónak ez pályafutása 100. dobogós helyezése a Forma-1-ben.

A rajtot Alonso kiváló ütemben kapta el, ennek is köszönhetően már az első kanyarban megelőzte Pérezt, kisvártatva azonban a mexikói visszavette a pozíciót. Ebben az is közrejátszhatott, hogy közben Alonsót arról tájékoztatták a csapatrádión, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, mert rosszul állt fel a rajtrácsra. A spanyol versenyző így nem tanúsított komoly ellenállást Pérezzel szemben, aki a harmadik kör elején próbálkozott az előzéssel.


Tíz kör után az élen álló Red Bull-versenyző, valamint Alonso valamelyest meglépett az üldözőktől, a harmadikként száguldó George Russell (Mercedes) hátránya több mint hat másodperc volt Pérezzel szemben. A 15. helyről rajtoló Verstappen ekkor már kilencedik volt, aztán egészen az ötödik helyig jött fel, amikor a pályára hajtott a biztonsági autó.


A Safety Car a műszaki hiba miatt félreálló Lance Stroll (Aston Martin) autójának mentése idejére jött a mezőny elé, mögötte - kerékcserék után - Pérez, Alonso, Russell, Verstappen volt az első négy sorrendje.


Amint a biztonsági autó útjára engedte a mezőnyt, Russell azonnal megtámadta Alonsót, de a spanyol versenyző sikeresen védekezett és megőrizte a második helyet. A következő két körben Verstappen Russellt és Alonsót is könnyedén hagyta faképnél, így a versenytáv felénél már második volt, 5.5 másodperccel elmaradva éllovas csapattársától.


Innentől kezdve az egyetlen jelentős kérdés az volt, hogy Verstappen utoléri-e Pérezt és megelőzi-e a csapattársat, ez azonban nem következett be, így ezúttal Pérez vezetésével aratott kettős sikert a világbajnoki címvédő Red Bull istálló - foglalta össze az MTI.


A vb két hét múlva, Ausztráliában folytatódik.

Alonsónak megvan a 100. dobogója!