2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Pécs: 11o - 11o
Az ország 19 megyéjében

Döntött az Országgyűlés: vége a kötelező orvosi kamarai tagságnak

frisshirek.hu | 2023. február 28. - 15:46
Döntött az Országgyűlés: vége a kötelező orvosi kamarai tagságnak

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház. A kormány szombaton, a Kormányinfón "üzent hadat" a Magyar Orvosi Kamarának (MOK), amikor Gulyás Gergely azzal vádolta meg a testületet, hogy alaptalanul etikai eljárással fenyegetnek orvosokat. A testület hiába cáfolt, és minősítette az eljárást koncepciós pernek, azóta már a rendőrség is vizsgálódni kezdett, a kormánypárti többség pedig máris megszavazta a parlamentben a rájuk nézve súlyos következményekkel járó törvényt.

A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy

a Magyar Orvosi Kamarában meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.

A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja. Úgy fogalmazott,

azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait

- idézte szavait beszámolójában az MTI. Az államtitkár élt "a legsötétebb kommunista idők" párhuzamával is, mert szerinte a MOK magatartása ezt idézi, ahogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét, és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.

A jogszabály a folyamatban lévő és a jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át, ahogy az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja jóvá.

A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett.

A változtatás értelmében az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva szűnik meg. A továbbképzések minősítésében és véleményezésében az egészségügyért és a felsőoktatásért felelős miniszter által kijelölt szerv jár el. A MOK csak a tagjai felett formál véleményt a vezetői kinevezésekről.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A MOK és a kormány vitájának korábbi állomásairól a frisshirek.hu-n az alábbi cikkben számoltunk be.

A kiemelt kép forrása: