2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Pécs: 8o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Törley Katalin, a kirúgott tanár lett az év hőse

frisshirek.hu | 2022. december 27. - 10:55
Törley Katalin, a kirúgott tanár lett az év hőse

Egy-egy embert emelt ki a környező országokból a Balkan Investigative Reporting Network listája. A díjazottjak közé került a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott franciatanára is.

A 444 számolt be arról, hogy a Balkan Insight összegyűjtötte a környező országok azon „hétköznapi embereit”, akik – megfogalmazásuk szerint – „fáradhatatlanul dolgoztak, hogy inspirálják társadalmunkat és változást idézzenek elő”.

A Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) listáján a környező országokból emeltek ki egy-egy embert,

a „díjazottjak” között ott van Törley Katalin is.

A 444 szemléje szerint Törleyről, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium franciatanáráról, akit – több pedagógustársával együtt – azután bocsátották el októberben, hogy részt vett a polgári engedetlenségi mozgalomban, azt írták, hogy

„feláldozta munkáját a lelkiismeretéért”.

Törley Katalin a BIRN-nek azt nyilatkozta, elsírta magát, amikor megtudta, hogy elbocsátották.

Mélyen megbántott, ugyanakkor úgy éreztem, hogy végre kiváltottunk egy reakciót a kormányból; sikerült áttörnünk a hallgatás falát

– mondta.

A kirúgott tanár beszélt arról is, hogy

úgy véli, elbocsátása törvénytelen és aránytalan volt.

Úgy fogalmazott:

Nem vagyok mártír. De Magyarország oktatási rendszere mély válságban van. Az ország jövője forog kockán. Nem lehet hallgatni. Remélem, meg tudjuk tanítani a fiatalabb generációnak, hogy fontos kiállni az értékeinkért. Állampolgárnak lenni sokkal többet jelent, mint négyévente szavazni: részt kell venni a közéletben és alakítani kell a jövőnket.”

Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai – összesen öten, köztük Törley Katalin – voltak az elsők, akiket polgári engedetlenség miatt kirúgtak. A tankerületi központok ezután sorra küldtek figyelmeztető leveleket a tiltakozó tanároknak, amire válaszul tanárok, szülők és diákok több demonstrációt szerveztek az elmúlt hónapokban.

November végén újabb nyolc pedagógus munkaviszonyát függesztették fel. Az érintett iskolákban és országszerte számos intézményben tiltakoztak a tanárok kirúgása ellen, volt, hogy több ezren tüntettek a Klebelsberg Központ épülete előtt.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége egy hete közzétett állásfoglalásában kérte a kirúgott pedagógusok visszahelyezését, egyben üdvözölte, hogy párbeszéd indult a közoktatás problémáinak megoldásáról a kormány és a tanárok képviselőinek részvételével.

Mint megírtuk, az oktatásért is felelős belügyminiszter, Pintér Sándor kezdeményezésére december közepén tartottak egy úgynevezett oktatási konzultációt, ami azonban a résztvevők szerint igazából nem az volt, hanem „felszólalókat hallgattak meg”. Mindenesetre a tárca másnap közölte, hogy a kormány 10 százalékkal megemelte a pedagógusok bérét.

Fotó: Facebook/Törley Katalin oldala