A szentek voltak a szuperhősök El Greco vásznain
Február 19-éig tekinthető meg El Greco különleges kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. A krétai származású festő, aki aztán Spanyolországban alkotta meg legtöbb remekművét, a bizánci festészet nyomdokain, a reneszánsz jegyeit átörökítve a barokk előhírnökvé vált. Alakjai hús-vér emberek, Szűz Mária alakjához feleségét, Szent Pálhoz saját magát is felhasználta modellként, hogy nézői közelebb kerüljenek a szentekhez.
Valaha a Biblia volt a Trónok harca, és Jézus élete egy Marvel-sorozat.
Ahogy belépünk az El Greco kiállításra, máris egy élet nagyságú, Jézus-szerű alak fogad bennünket napjaink szuperhőseitől kölcsön vett bíbor köntösben. De nem Jézust ábrázolja a festmény, hanem Jakabot,
az egyik legkedvesebb tanítványt, akit a kialakult legendák alapján Spanyolország védőszentjének választott.
El Greco ugyanis, bár krétai származású görög, és ott kezdett el festeni, kezében hordozva a bizánci ikonfestészet örökségét és misztikumát, rövid, de annál mélyebb hatású itáliai tartózkodás után spanyolhonban, ezen belül is
Toledóban telepedett le az ellenreformáció kibontakozásának évtizedeiben.
A tridenti zsinat 1563-ban ért véget, ő ‘70-ben érkezett Rómába, majd 1575-76 tájékán a szintén katolikus fellegvár Spanyolországba. Európát akkor az Új világ felfedezése és a reformáció tartotta lázban, de már jöttek a jezsuiták, hogy újra szabják a kontinens keresztény arculatát, és utat törjenek a barokknak.
Ezekben az évtizedekben alkotott El Greco ecsetvonásaival a szent mélységét és magasságát fürkészve.
Száz évekkel korábban Bosch képein távoli fényárként jelent meg a menny elérhetetlen messzeségben. El Greconál viszont egészen közel csillámlik föl: a szentek igéző és megigézett tekintetében. A Názáreti Jézus arcán sem a szenvedés és a szomorúság az elsődleges, amely keresztjét cipelve az arcát uralja, hanem vonásait a titokzatos és bensőséges kapcsolat formálja az Örökkévalóval.
Miközben a mester alakjai hús-vér emberek!
A már említett Szent Jakab, vagy Szent Pál, különösen Assisi Szent Ferenc, de még Jézus is, szinte kisétál vagy kikönyököl a képből. Elevenebben hathatott kora nézőire, mint a 3D mozik képernyőből kicsapódó illúziói. És mozgalmas jelenteit direkt úgy alkotta meg a festő, hogy a néző az esemény részévé váljon.
Jellemző példa erre a kufárok kiűzése a templomból című alkotása, amely bár közismert történet, mégis kevéssé formálták meg a művészek a korábbi századokban.
Talán érthető. Az evangéliumi történet szerint ekkor Jézus a vallási és a gazdasági elit hamis vallásosságát és erkölcstelenségét ostorozta - szó szerint -, viszont a műalkotások megrendelője akkoriban kizárólag a vallási és a gazdasági elit volt.
Ki akarta volna ezt a jelenetet megfestetni?
El Greco egyedi vízióval rendelkezett más evangéliumi történetekről is. Jézus halálát megelőző Getsemáni kerti imádsága, vagy a számtalanszor megfestett Angyali üdvözlete az évek során egészen spirituálissá tisztult, a Szent Család képében pedig benne rejlik már Piéta fájdalma. De az akkoriban népszerűvé vált és az egyik legelvontabb katolikus tanítást,
a Szeplőtelen fogantatást is bravúrosan vitte vászonra, amellyel már a barokkot készítette elő.
Alakjaiban fel-felsejlik már az-az elragadtatás, amelyet aztán Giovanni Lorenzo Bernini Szent Teréz extázisába költött bele, aki - Avilai Nagy Szent Teréz - kortársa volt El Greconak, és nem is élt tőle messze. A krétai mester ecsetvonásaiban már ott rejlik az a felismerés, amelyet az első női egyháztanító a Belső várkastélyban írt meg korát évszázadokkal megelőzve:
a szívünk az Istennel való kapcsolattartás helyszíne.
A kiállítás megnyitójáról a Frisshirek.hu híradását az alábbi linken olvashatja.
A kiemelt kép forrása: a Szépművészeti Múzeum Facebook-oldala